HÍR RÉSZLETEK
2010.04.14
Új fejlesztésű IKARUS autóbuszok bemutatója - Együttműködési megállapodást kötött az Ikarus és a Rába

A hazai járműipar két jelentős hagyományokkal rendelkező szereplője, az Ikarus és a Rába – az ARC Kft-vel együttműködve – új típusú buszcsaládot fejlesztett ki. Az új buszok, amelyek Ikarus márkanéven jelennek meg, városi és elővárosi forgalomra készülnek szóló és csuklós verzióban. Az összefogástól a felek a hazai hozzáadott érték maximalizálását, a meglévő buszgyártói kapacitás és szaktudás magasabb szintű kihasználását várják a hazai, illetve határon túli buszpiacokon. Az új IKARUS-ok a tervek szerint rövidesen megkezdik a próbaüzemelésüket a BKV és a Volán vonalain.

Az új buszoknál kiemelt szempont a magyar hozzáadott érték maximalizálása. Ennek megfelelően a tervezésnél a magyarországi gyártású részegységek prioritást kaptak, és a jövőben a jelenleginél is több részegységet a hazai partnerektől kívánnak beszerezni. Ennek a stratégiának a jegyében csatlakozott a győri Rába a programhoz, mely cég a tradicionális futóművek mellett vázszerkezeti darabokat és üléseket szállít az új buszokhoz. További magyar stratégiai partnerek megnyerésére és bevonására nyitott a társulás. Meggyőződésük, hogy a hazai busz és járműgyártóknak, részegység és alkatrészgyártóknak meg kell találniuk az együttműködést, hogy a magyar piaci lehetőségeket kiaknázhassák.
„A Rába az elmúlt években a stratégiai piacain bizonyította, hogy XXI. századi, versenyképes megoldásokat tud nyújtani csoporton belüli és globális partnereivel közösen felépített együttműködéseken keresztül San Franciscótól Moszkván át Tokióig, csak hogy néhány példát említsünk – emelte ki Torma János, a Rába Jármű Kft. ügyvezető igazgatója. – A nemzetközi tapasztalatok után a magyar piacon is hasznosítani szeretnénk ezen megszerzett kompetenciáinkat. Mindebben aktív beszállítói pozícióinkra, az EU-ban, illetve azon kívül is meglévő kapcsolatrendszerünkre ugyanúgy támaszkodhatunk, mint technológiai hátterünkre és integrátori képességeinkre.”
„A két cégnél meglévő évtizedes mérnöki és gyártási tapasztalat biztosítani tudja, hogy a járművek gyártása jórészt hazai erőforrások bevonásával, új munkahelyek megteremtése nyomán valósulhasson meg – hangsúlyozta Princz Ferenc, az Ikarusbus ügyvezető igazgatója. – Amellett, hogy a buszok elsősorban a hazai igények kielégítését célozzák meg, nem titkolt célunk, hogy az újonnan kifejlesztett járművekkel több tradicionális IKARUS-piacon is megjelenünk majd. A márkanév még ma is az egyik legismertebb hungarikum, egyes becslések szerint a világban jelenleg is közel 100 ezer öreg IKARUS járja az utakat.”
Az új IKARUS autóbuszok a legkorszerűbb műszaki paraméterekkel rendelkeznek. A rozsdamentes acélból készülő vázszerkezet a korróziómentes hosszú élettartamot, az EURO 5–ös motor az alacsony légszennyezést, a tágas belső tér, az alacsonypadlós kocsiszekrény, az ülésrendszer az utasok kényelmét biztosítja. Olyan műszaki újdonságok is bekerültek a járművekbe, mint WIFI internet az utasoknak, belső biztonsági kamera, GPS navigációval szinkronizált utas tájékoztatás, nagyothallók számára is hallható speciális jelzés, tolatókamera, mozgássérültek részére „térdepel” a jármű.