Beszállítói szerződéssorozattal megerősített pozíciók Európában és a tengerentúlon
2011 első kilenc hónapjában a Rába csoport 3,5 százalékos növekedéssel 26,4 milliárd forintra gyarapította árbevételét. A társaság az év során több jelentős stratégiai megállapodást kötött nemzetközi és európai járműipari társaságokkal, ezzel megerősítette pozícióját a szektor vezető szereplőinél.
Átfogó innovációs programjának újabb eredményeként megnyitotta Technológiai Centrumát a Rába Nyrt. A közel 4400 négyzetméteres, legkorszerőbb technológiával felszerelt vizsgálati és technológiai bemutató központot Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter adta át Gyırött. A vállalat önálló kutatás-fejlesztési bázisa elsősorban a társaság a futómű üzletága számára biztosít vizsgálati hátteret a stratégiai szegmensekre fókuszáló intenzív termékfejlesztési munkához. A kapcsolódó bemutató központban 115 év kiemelkedő műszaki alkotásait mutatja be a vállalat.
Új stratégia 2015-ig: „Fókuszált növekedés”
A fokozatosan javuló iparági környezetben a Rábánál megindult az árbevétel növekedése, ami a rendelésállomány alapján az év utolsó három hónapjában is folytatódhat majd. Ennek megfelelően a menedzsment a 2010. évre megfogalmazott üzleti terv teljesülését biztosítottnak látja.
A társaság elfogadta a következő öt éves stratégiát, mely a Rába egyes termékvonalakon meglévő speciális ismereteire alapozott, az egyedi kiszolgálást és üzleti megközelítést kívánó piacokon a fókuszált növekedést tűzte ki célul.
Európai uniós pályázati támogatással megkezdődött a Rába többéves, átfogó innovációs programja, amelyet a társaság az újonnan létrehozott Rába Fejlesztési Intézet keretei között valósít meg. A három év alatt több mint másfélmilliárd forintos beruházással megvalósuló projekt eredményeként a győri vállalat a futóműgyártás tavalyi volumenének megduplázását várja 2015-ig.
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Rába rendes éves nyári leállását az alábbi időszakokban tartja:
Rába Nyrt. - Holding központ: 2009. augusztus 10-23.
Rába Jármű Kft.: 2009. augusztus 3-23.
Rába Futómű Kft.: 2009. augusztus 10-23.
Rába Járműipari Alkatrészgyártó Kft: 2009. augusztus 10- 23.
A RÁBA Járműipari Holding Nyrt. értesíti a társaság tisztelt részvényeseit, hogy 2009. április 23-án délelőtt 10 óra 30 perckor évi rendes K Ö Z G Y Ű L É S T tart a RÁBA Nyrt. Kereskedelmi Központjában (Hotel Konferencia, Győr, Apor Vilmos püspök tere 3.)
Ezúton tájékoztatjuk Önöket a következő időszak munkarendjéről.
A munkavégzés szünetel:
Rába Nyrt. - Holding központ: 2009. április 10-19.
Rába Jármű Kft.: 2009. április 10-19.
Rába Futómű Kft.: 2009. április 10-19.
Rába Járműipari Alkatrészgyártó Kft.
– Mór: 2009. április 22-május 3.