Amerikai Egyesült Államok:
A Futómű üzletág 2008-ban tovább növelte komplett speciális futómű forgalmát, köszönhetően az egyre nagyobb szerepet kapó, a Marmon-Herrington számára történő szállításoknak, illetve a John Deere-rel való szerződés-hosszabbításnak.
A mezőgazdasági- és katonai járművek piacának teljesítménye is az előrejelzéseknek megfelelően teljesített az elmúlt évben.
Európai Unió:
A folyamatos uniós szabályozásoknak eleget téve az üzletág elsősorban tehergépkocsik futóműalkatrészeit értékesíti a tagállamokban. Ugyanakkor a 2008-as év végén a kedvezőtlen gazdasági környezet erőteljesen rányomta bélyegét erre a szegmensre.
A piaci verseny és a gazdasági válság hatásainak erősödése ellenére a Rába megerősítette pozícióit ebben a régióban, mely főként a mezőgazdasági gépeket gyártó szektorban realizálódott. Ennek értelmében a Futómű üzletág szállítási keretszerződést kötött a német Claas-szal, valamint megerősítette partnerkapcsolatait a Volvoval és a Scaniával.
Kelet-Európa:
A 2008-as év állandósuló futómű-szállításokat hozott. Azonban a stagnálás jelei mutatkoztak a tavalyi év első félévében, melyet a recesszió miatti visszaesés követett az év második felében. Ennek ellenére a Rába meg tudta őrizni meghatározó piaci pozícióit a FÁK-országokban, ahová elsősorban autó- és trolibuszokba, illetőleg munkagépekbe szállít futóműveket.
Ázsia:
2008-ban tovább erősödtek a távol-keleti kapcsolatok: a Rába a kínai piacon folytatta a korábbi licencszerződésre épülő alkatrész-értékesítést, Japánban az ISUZU-val történő együttműködésnek és az inkomplett futóművek felfutó értékesítésének köszönhetően őrzi pozícióit.
Hazai piac:
A magyar piacon is az összességében kedvező uniós trendek érvényesültek, amit 2008 második felében a költségvetési kiadások jelentős visszafogása befolyásolt negatívan. A Futómű üzletág haszongépjármű-gyártó vállalatok beszállítójaként elsősorban exporttevékenységet folytat. Ugyanakkor a Jármű üzletág honvédségi tehergépjárművek futóműveinek és futóműalkatrészeinek megrendelésével a Futómű Kft. legjelentősebb hazai partnere. Emellett a Dana győri leányvállalatának létrehozása óta az amerikai partnercég európai üzletágai felé történő szállítások egy része is hazai elszámolású szállítássá alakult át.